Amikért hálás vagyok... | Szeptember

07:54


Bár már javában tapossuk az október hónapot, csak most jutok el odáig, hogy összegezzem az előzőt - azaz a szeptembert -, s azt, hogy milyen fontos vagy éppen apró események történtek velem, melyek meghatározóak voltak számomra és amik mosolyt csaltak az arcomra. Tudjátok, ez afféle #100happydays poszt lesz kicsit más köntösbe bújtatva, hiszen nem készítek képeket és nem is napi lista lesz. Sokkal inkább lesz havi bontású. Feljegyzem magamnak a boldogságom okait, azokat a dolgokat, amikért hihetetlenül hálás vagyok, hogy átélhettem. Ezeket szeretném most veletek megosztani, néhány arra érdemeset pedig kicsit jobban ki is fejteni. Nem mellesleg pedig nekem is jó lesz majd fél év - egy év múlva visszaolvasni ezeket. :)

  1. Me Before You: egyszerűen imádtam ezt a filmet! Aki még nem látta, mindenképp nézze meg! Igaz, hogy szomorú a vége, én is vagy fél órán keresztül bőgtem, de garantáltan mély nyomot hagy az emberben. Legalább is bennem azt hagyott. Még többször meg szeretném nézni!
  2. Életem első profi fotózása: szeptember elején részt vehettem életem első profi fotózásán és az élmény hihetetlen volt, bár a képek ezt nem feltétlenül adják vissza. :D Kissé ugyanis meg voltam illetődve, és hát az a nap eléggé pörgős is volt amúgy: edzés, két fellépés a város két különböző pontján, a fotózás este 8-kor kezdődött és éjfél körül értem haza. Tehát alapjáraton fáradtan érkeztem oda. Azért készültek jó képek, főleg azok ilyenek, melyeken nem nézek a kamerába és nem látszik a rémült fejem, szóval összességében elégedett vagyok velük, és remélem legközelebb már oldottabb hangulatban leszek.:)
  3. Cuki bókok egy helyes sráctól
  4. Ideiglenes gazdiság: az egyik barátnőm kutyusára vigyáztam egyik nap a barátnőm lakásában. Imádom ezt a kiskutyát, nagyon sokat vagyok vele és már korábban is voltam a pótgazdija néhány nap erejéig, szóval nagyon jól kijövünk. Legutóbbi kedvenc momentumom/élményem vele az volt, amikor a város sétáló utcájának a közepén gondolta úgy, hogy most ő könnyít magán és lefektette a kis kábeleit. Először kicsit égett a képem miatt, de aztán látva az emberek reakcióit jót nevettem rajta én is. :)
  5. Életem legkínosabb és egyben legviccesebb színházi élménye
  6. Több, mint 5 km futás: nemrégiben nagyon összevesztem egy számomra igencsak kedves és fontos személlyel. Az ebben a vitában felgyülemlett túlzottan nagy energiákat sikerült átcsoportosítanom és így több, mint 5 kilométert sikerült lefutnom megállás nélkül, ami számomra hatalmas teljesítmény, ugyanis nagyon nem szeretek futni. Azóta is büszkeséggel tölt el ez a teljesítmény azért is, mert nem rajta vagy máson vezettem le a feszültséget, hanem sikerült a futásban kiadnom magamból.
  7. Epres-Aloe Veras Nestea: az új kedvencem!
  8. Újra csokoládé ízesítésű fehérje
  9. James Arthur - Say You Won't Let Go: gyönyörű dal!
  10. Előttem viharfelhők, mögöttem napsütés


You Might Also Like

2 hozzászólás

  1. Nagyon tetszik ez a bejegyzés megoldásod! (: Ötletes és egyedi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés